Az élet egy röhej, csak arra vár hogy kinevesd.

2013. június 26., szerda

Vajon hányszor törünk még darabjainkra, ugyan még mennyiszer addig, amíg eljutunk oda, hogy felfogjuk, sokkal jobbat érdemlünk. Amikor ez az egész már nem duma, nem vakítás, hanem úgy igazán szívből jövő érzés, valami olyan, ami biztosít arról, hogy van. Létezik. Mert sokszor elhisszük, hogy ő az, közben meg nem, mert aki majd Ő lesz, az oda fog rád figyelni. Mer szeretni, és büszke lesz arra, hogy szerethet. Ő valami más lesz. Sokkal több, sokkal inkább a tiéd. Addig meg örülni kell, ha nem jön össze, mert az csak annyit jelent, hogy valami sokkal értékesebb vár rád, valami sokkal inkább téged szolgáló. Igen, rohadt nehéz néha, tényleg az. Annyira, hogy legszívesebben feladnád az egészet, de ilyenkor csak arra kell gondolni, hogy a java még hátra van, és ami nem a tiéd, csak abban erősíthet meg, hogy kell lennie valaminek, ami viszont az lesz, csak még tartogatják addig, amíg fel nem fogod, hogy nem azért nem jön össze, mert kevés vagy, hanem azért, mert ezerszer jobbat érdemelsz. Mosolyogj – szép vagy. Ha nem érzed, mosolyogj még egyszer, és az leszel, mert a mosoly erre képes. Szépséget teremt, olyat, ami mindenkit megérint. Legalábbis azt biztosan, akit meg kell érintenie.
Ne ragadj le a múltban, ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel. Ne akarj abban maradni, ami már sohasem lesz olyan, mint volt. Fogadd el azt, ami van. Ami jön, mert az még bármilyen lehet. Csak rajtad múlik. Engedd el, és lépj egy nagyot, szállj ki, mert az, ami csak fájdalmat okoz neked, nem kell, hogy az életedben legyen. Az, akinek nem vagy elég most, aki megaláz, talán sohasem leszel az. Menj tovább, és hidd el, jön majd olyan, akinek elég leszel. Ne akarj görcsösen megfelelni. Igen, a szeretet nagy úr, de ha nem viszonozzák csak szenvedés. Lépj, ne ragaszkodj a múlthoz, ahhoz, ami egyszerűen nem megy, mert másképp rosszul fogod érezni magad. Tudd elfogadni, ha valaminek vége van. Hiszen minden csak addig tart, ameddig téged szolgál.
Néha csak a legnehezebb pillanatban kell erősnek maradni. Akkor, amikor már úgy érzed nem megy tovább, amikor omladozik a plafon, majd maga alá temet. De tudod mit? Onnan is ki tudsz mászni. Bárhonnan. Nincs olyan, hogy leomlik, te meg ottmaradsz egy életre. Akkor nem vagy ember. Tessék leporolni magad és megpróbálni a saját erődet. Azt, amit adtak, amivel elláttak, amivel bírnod kell. Amivel meg kell tanulnod bírni. Harcolj, amíg látod, hogy van értelme – sőt utána is. Hiszen vannak csaták, amik akkor kezdődnek el igazán, amikor más már rég feladta volna. Vajon feladod? Vagy bírod még tovább?
Élni jöttél, nem félni.

2013. június 21., péntek

AKKOR JÖSSZ RÁ, hogy mennyire szeretsz valakit, mikor felmerül a pillanat, hogy talán elveszítheted. Mikor ott van veled, vannak olyan percek, órák, napok, hetek, hogy tudomást sem veszel róla, vagy éppen nem adod meg neki a kellő tiszteletet. Mikor számtalanszor elmondja, hogy vigyázz magadra, s minden erejével azt próbálja neked bizonyítani, hogy te vagy a mindene, nem érdekel, mert tudod hogy ott van, s mindig ott lesz. Igen..ott lesz..csak nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Figyelj arra, hogy olyan emberekkel legyél, akik szeretnek! Még ha hibáznak is..senki sem tökéletes, minden embernek vannak hibái, de ha téged elfogadnak így, te is fogadd el őket!!!!!!!!!!!!

2013. június 19., szerda

"..szomorúnak kéne lennem, de nem vagyok, mert nekem az számít, aki velem van, nem aki elhagyott.." 
'Nem a magasságtól félsz, hanem az eséstől. Nem a szerelemtől félsz, hanem attól, hogy nem szeretnek viszont. Nem félsz elengedni, attól félsz, hogy tényleg elmegy. Nem félsz attól, hogy újra megpróbáld, attól félsz, hogy megint ugyanaz fog fájni.'
Becsüld meg azt, amid van, kívánd azt, ami még nem a tiéd, de soha ne sírj olyan után, amit már elvesztettél!" 

2013. június 18., kedd

... a szíved majd meghasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült elfelejtened és meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és hamar túltetted rajta magad. De ekkor meghallasz egy zenét csak pár másodpercnyit belőle, és a gondosan óvott sebek felszakadnak, azt hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. És ez valamilyen szinten igaz is. A fájdalom teljesen soha nem fog elmúlni, a seb, ha be is gyógyul, a sebhely az ott lesz. És akárhányszor meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy róla legyen szó, csak azt a bizonyos nevet... Arról is csak ő fog eszedbe jutni, és a sebek ismét felszakadnak. Akaratlanul is, de belegondolsz, hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni vagy akár látni is, még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne maga a tudat is, hogy vele lehetsz, ekkor nem tudsz ép ésszel gondolkodni, beleőrülsz újra és újra, hogy mással van, az jár mindig a fejedbe, hogy vajon hol ronthattad el, mit nem tettél meg érte, de aztán rájössz, amit ő mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. Mert szereted. Ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb sugarát, te ismét boldog vagy, és amikor megkapta, amit akart, újból tovább áll és megint kezdődik minden elölről...