Az élet egy röhej, csak arra vár hogy kinevesd.

2011. február 27., vasárnap

ő


Már nem gyötrődsz a múlton, úgy érzed elfeledted őt, de meglátod egy másik lánnyal, s összedől elképzelt jövőd. Nem számít utána kivel voltál, s mit tettél nélküle, mert ha újra látod fáj, s rájössz milyen boldog volt a múlt vele. S most a keserű jelenben élsz, mely nem boldogtalan, csak hiányos, ráébredsz hogy még mindig szükséged van rá, de ez jelentéktelen most. Hisz, mit is tehetnél ellene miközben ő már nem szeret, nem érdekled, ez szívfacsaró érzés, de mit is tehetnél hisz a múlt már porrá lett. Hányszor mondtad már hogy túltetted magad rajta, s mondanád most is, de hiába lenne a csalfa hazugság, nem kell olyan élet mely hamis. Hisz életed részévé vált attól a perctől mikor megismerted, s hiába megannyi erőlködés, hiába, hisz úgysem feleded. Nem maradt más, mint hogy beletörődj a ténybe, s belátod vele már nem lesz közös jövő ebben a létbe. Akkor jó volt, most már vége nem lesz baj ha elfeleded végre, rájössz mi a helyes s pontot teszel e sor végére.

2011. február 21., hétfő

Mikor rá gondolsz sírni kezdesz... Mikor látod, hogy online van, a hasadba valami fura érzés fészkelődik és a szíved tízszer olyan gyorsan ver... Mikor látod, mosolyogsz, anélkül hogy észrevennéd... Mindez azt jelenti, hogy valami nem fogja engedni, hogy feledd.

:))


A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.

felejthető?


Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.

2011. február 5., szombat

mert elmúlik.


Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik...!

vak..

Egy vak ember ült az épület előtti lépcsőn. Lábai között egy kalap, régi, megkopott palatáblával, rajta a következő szöveg: VAK VAGYOK. KÉREM SEGÍTSENEK ! Éppen arra járt egy fiatalember, s látva, hogy a kalapban alig néhány fillér van, dobott bele....pár forintot. Azután kérdezés nélkül elvette a táblát a vak ember öléből, zsebkendőjével letörölte a kusza betűket, és írt rá néhány szót. - majd elment. Délután, amikor visszatért az emberéhez örömmel nyugtázta , hogy a kalap immár szépen telt mindenféle pénzzel. A vak felismerte őt lépteiről, s megkérdezte tőle: -Ön írt-e a táblámra? S, ha Ön, akkor mit ? -Semmi olyat, amely ne lenne igaz. - hangzott vidáman a válasz, szólt és mosolyogva távozott. A vak ember talán soha sem tudta meg, hogy a táblán ez a 6 szó állt csupán. Csak 6 szó, amely szívekre talált. TAVASZ VAN, ÉS ÉN, NEM LÁTHATOM !